kitolom neked, te meg felfordítod, én meg elszaladok olyan messzire, hogy vissza se találok
lopok neki egy jobb lábat, nehogy feldöljön mint egy háromlábú szék
harmadik opció, kirúgom magam alól a lucát és televigyorgom a gatyádat
Isten mellé állok pimaszul és komiszul tökön rúgom ha pislogni mer
egyéb opció süketelés mind
egyéb opció mindenre jelet sütni hogy enyém
a kódolt isten az emberben mint homályon túli ész és érvrendszer ahol felfeslik a törvény és nem a tiltása és nem a kilátástalansága nem a reményvesztettsége semmi olyan mit halandó eszük fog melyen béklyó
most kezdődik minden ami véget nem ért
belefejeltem az óba a jövő a számba köpött
elmúltam már élni vágyni és mint nehéz lánc köt a mulandóság
hirtelen vagyok hamar
minden más mint aminek tudtam
hullámzó kedély állapot beismerő vallomásként rángat ide oda hogy fekélyességemen csóvát húzva mint morc üzekedjen ez már egy másik város csak nyirkosság és szmöttyit fú a szél
egy valótlan izgágaság a korduló gyomor hangzavarában elvesző elpattanó ér ahogy vidámkodva szétterülök és arcom bársonyára huppanok.
a háborúk megkérdőjelezett kegyetlensége, ahol forgács hullt, ott gyalultak így igézi a pörtnyert a vesztest, és azon melankolikus rímben az elidegenedett emberen elképed pedig csak hátra kéne fordulnia hogy ő mennyivel hamarébb idegenedett el az istentől, hogy most minden falra fesse
