igyekszem belebújni magamévá tenni ama közhiedelemmel ellentétes álláspontot, miszerint nincs független vélekedés, de igenis van, csak hát mindenkit az emocionalítás határoz meg és pedig tapadás módján.
korunk a szárazság kora idény jellegű özönvízekkel nem várt helyeken, mondhatnánk ahogyan azt az életlenség és korában már részletezve van, de mostan nincsen idő köntörfalazni totális őszinteségre és lényeglátásra van szükség, hogy a merengőben lévő emberiség kikecmeredjen ebből a világot átverő nagy hazugságból melybe önmagát szorította, vagyis váteszi képességemimet lantba öltve latbavéve pilláim lebegtetem és révület határrára penderítem elmém amint e sorokat diktálom.
a totális önhittségre csakis a totális és teljes Istenbe vetett hit az egyetlen kiút, mondanánk, ha korunk emberét valami pelenkázott és önmaga alá csináló a szabad akaratától még mentes lénynek tekintenénk, aki szertelen és kivagyiságból, divatos hóbortból tévelyeg a totalitarizmusba, de nem, korunk embere a teremtője által kapott élést képviseli, aki ismeri nemcsak a külvilágot, hanem lelkének minden neszét kívánságát a testnek, a gyomor éhségét, a bársonyos bőr tapintását, a szemet kápráztató fényeket, az illatokat, azokat az illatokat, s mondhatjuk nyugodt szívvel korunk embere az érzékelés nagymájsztere és ezeket megértve és átérezve az Isten által adott adottságaikkal élve az ember nemcsak a maga üdvét hajhássza hanem a közállapotokat is képmására formálja és mindennemű kényszerítő hatás ellenére az ember túléli minden rosszakaróját és hamis prófétáját
vagyis az ember azaz isteni állapot amit a lipsik se lenyelni, se kiköpni nem tudnak.
