mostanság hogy hevet havat összemostam és a máv is gyakrabban jár és nem torlódnak az uszályok esett meg több is kevesebb is a látszatnak foglyai közt arébb állva hogy bár esetem nem kirívó hosszadalmas de egyben is különírva is átlagos ahogy belekönyöklöm az unalomig ismételt hétköznapok gyászos alkonyában hogy a hajnalról ne is szóljak. ha fráziskésések szabdalják legyintve a teraszra kiülnék hogy a hóesés nászát hulló számát bambuljam ha a szememben nem kélne rüggyre sarjadó önmagamban a só íz, a törölgetni való hogy a bánás minden módja meg- el húzva az idők végéig magunk előtt torlódva az uszály lebben mint színházi függöny ahonnét a csapzott színészén a nézőtért pisszegi mit hogy művel ki megváltotta a hozzáfűzött reményt a halál a menedék lenne sommás a kezdeményezés ha minden dolognak fonákja visszája ellenére renegát fajtám nem tölt annyi időt avval hogy vezércsellel megkörnyékezve hihetettlen módiban mementót ácsoljon keszekuszát horpadt lélekördögszekeren szaladót amin látható sorsom nem kerülhet se meg se ki által léphet olykor sunyín ahogy zálogot fog és mélyen a vesémbe lát így hát megfogott nem magam magamonkivül ahol selát sehall dömötörként felkel a nap hogy az éj részt kérjen gondoltam meghitten ha nem lát nem hall kivárhatom a végét minden nélkül mindentől távol és lehajthatom fejem jámboran mint szerető ölébe koporsóm mélyébe dehát rögbe akadtam magamban magam s látom cselem mily hasztalan célt tévesztett emberi pedig így forogtam nesztelen súlytalan is megbánton bántom bántóm ha létbe kergetett hol helyem forgatag így émelyítem bántom a megbánhatatlant kötése gyeplő s ha tudná hol eredek rég elengedte volna kezemet hogy váljék könnyűvé dermesztőből foszlány habja az orrán csupa kedv mámor míg most kifordult béllel széllel bélelt kampón lógok mint csordából a szellem összenyomva zsigerben gyülölséggel melyből nem fakad szerelem csak gyilkoló hódolat hogy milyen naív ábránd hogy harmóniám nem szór amóniát mérgező örvényt a törvényt szegőre hogy ez alkalom mily fogékony mint folyó égen az est megható közelsége hogy szemem nyitva és a zörrenések neszek sem hideg dermesztő foltként telepednek meg ahova hátam mögül lesem esendőségem teremtettségét s benne a teremtő így hát ezekben az időkben késem is magam ellen fordul hogy necsak szívben hanem testben is metélt ha forróngó lázam elvetélt hogy ez a lázadásom sem ért annyit mint amennyit belekönyököltem és lettem a tudásnak legalján, ember aki nem tud semmit utánozván mindent és mindenkit eloszlon fénytelen tán gyerek tudtam maradni mindvégig ha maradhattam volna annak ha a keszekuszaság s ebben a cselemre cselt cselező ne kérne számot rajtam mert a vegyülésben láttam nem a kiválásban az eredményt, ahogy most látom egyre idegtépő a sorozat és benne az ismétlödő fokozat hogy minden újabb bekezdés ismétlödő kikezdés-okozat.
így reményben szegényesen mindentől nyesetten a semmit sem tudók táborába léptem ahogy átjár ezer gyermek kezében a rémület kényszeresen képzett kényszere hogy szükségem lenne néhány forintnyi apróra ami a másé hogy zsebre tett kézzel magamhoz öleljem hiányom
mert látható módban a futásra termett távoli céljához a hosszabb távolság csak messzeség elérhetetlen mint nyugvópont amit nem visz és nem is hoz el csak mindig közelébb kerül mint az elkerülhetetlen kifejlett
így bókolok magamnak lám foszfoszforeszkáló eredőtől a mindent áthatóig számolatlan pózban nem biccent okos fejével lám a gyász gázossága hogy nyomasszon a végletekig mint elpusztult tetem rakosgatom ez már egy másik fogcsikorgatás
ezen verejtékben áztatottan emelkedem süppedem fentebb alant mint kóválygó hintában ülő kapaszkodom hogy ritmusa elvesző kihátrál mögülem az idő elém hálót vet
s biggyesztem ajkamat, hogy akadt fogadalom rettegésből és féltésből, hogy adnám védtelenségemet zálogul
