tenyér talp fejbúb és beleálltam az arcába, szem se rebbent, pedig elég közel nyomtam pofázmányomat, hogy értse, nem babra megy itt a kecmec
aztán amikor jónak hívén magam átkoztam sorsban kegyeltként elmém mint furcsa lényként duruzsolt szavaim eklatáns vermet ástak abba süllyesztettek ebből tápászkodva a fentet sohasem érve kapaszkodtam mindenre így csúsztam görgetve magam árnyát árnyam lazán csak a vanban van a jelent érti ebben ragyog ebben gagyog és nem érti miért nem értik
ezen szőttem ujjaim össze karom karba zsebre téve magamba bukdácsolva bandukolva mint rohanásban az elképedés igazítottam rendre hogy csituljon az áldozat amint a neszben távolba néz s nem történt semmi különös nem képedtem el, hátra néztem elvakított nem kértem zálogot a sarkam felpattant szememben tért magához ahogy a haldoklót elhívja nagyon azt akartam hinni hogy megúszom de ebben a zsebben nincs gyógyszer csak pillanatnyi ámítás hogy mondhatom nem akarva megbántani hogy terhem kibeszél belőlem ahogy tervem másnapos rúsnya jószág ahogy ezerév porát lefúvom róla mint ahogy a fagyos éjszaka dara dérrel ébreszt kihűlt a lehellet ez van hát ez van meg álmos szemben gyűlik ahogy rám tenyerel mint koszt a kipiszkált a hegyén a semmi hátára fektett mert sokáig mondtam el nem dolgok kuszaságában a geyermeki pofázmányom rémülettel telve vánkosra hajtva vártam a végét de az öregasszony nem hagyta rám hogy csürjek sanyarítsak sorsúkon hogy égbekiáltó vértezetem vérbe áztassa magában hagyott magamat ezt láttam ott a bölcsességtől megkövülve elhagyott hajó csak aludni akartam
