kifordult beleim hanyatló halomján dúsan szedett okán mint koldus bolyongok hogy homály mint fedő zárszámadás szünetében ágyékom múló hitvány igáját magamra húzva zúzzam az utamban elterülőt torán kedvem leljem rácgaládságom cigányok ünnepe hol szabadkozhat az kit vértől áztatott lelkem üdvtanként gyilkolász nem sejtette nem remélte hogy túlélheti
bezony, bezony én mondom néktek elpusztít, levakar magáról mint sebet csúfító ragyát az arcáról mert képzeli magát az ember mindent, mindennek szájhősben lakozó extravertált elbírónak amint befelé forduló introvertálnak sem állja meg a helyét és ebből a hullámvölgyből vág a hullámba ember szemtől rejtett verembe a haldoklók siralom völgyébe ahonnét már nincs visszatérés csak kapaszkodás az ideába hogyha kedvelésből teremtett miért húzta minek ez a húzavona